2012. május 19. szombat - Ivó, Milán.
Holnapi névnap: Bernát, Felícia
Job
Varázslatos kötőtűk
Vasárnap, 2010. október 31. 10:33
A siker titkait boncolgató kézikönyvek egyik első tanácsa többnyire az, hogy az ember gondolkodjon el azon, mi a hobbija, mit szeret igazán, szenvedélyesen csinálni, és aztán a hobbiját fordítsa kereső tevékenységgé. Az állásukból elbocsájtott, vagy munkát találni régóta képtelen embereket ez a tanács általában nem vigasztalja, mert úgy érzik, ilyen happy end csak a mesékben létezik. Pedig éppen ez történt Beryl Brewis-szal, akit hobbija, a kötögetés a konyhaasztal mellől egyenesen a legdivatosabb brit boltok kirakataiba repített, méghozzá mindezt úgy, hogy nemcsak saját magát „mentette meg”, de jó néhány embernek munkát is tudott adni.
Job
Szomorú vasárnap
Vasárnap, 2009. szeptember 6. 02:37
Vonat érkezik a második vágányra. Vagy nem. Mert a vasutasok úgy döntöttek, ma nincs kedvük dolgozni. Ha azt hiszik, ez vicc, tévednek. A privatizált vasutak országában ezt is meg lehet tenni. A London Midland cég dolgozói miatt sok ezren kénytelenek ma lemondani arról, hogy vasúttal bárhová eljussanak London és Liverpool közt.
Job
Az új csatatér az egészségügy
Péntek, 2009. szeptember 4. 00:57
Egy konzultáns cég a brit egészségügyi minisztérium megrendelésére készített tanulmányában majdnem tíz százalékos létszámleépítést javasol a brit állami egészségügynek a következő öt évre, hogy a költségvetésből hiányzó 20 milliárd fontot elő lehessen teremteni. Tényleg 137 ezer ember elbocsájtása lenne a megoldás?
Job
Fizessenek a munkanélküliek?
Vasárnap, 2009. augusztus 16. 22:46
Azok, akik munkát keresnek és telefonon szeretnének érdeklődni a munkalehetőségekről, kénytelenek emelt díjas telefonszámot hívni – derítette ki az egyik angol napilap, amely azzal vádolja a kormányt, hogy a munkanélküliekből anyagi hasznot akar húzni.
Job
Pattanj bicajra!
Kedd, 2009. augusztus 11. 22:55
Azokat, akik dolgozni járnak a brit fővárosba, a legkülönbözőbb módszerekkel igyekeznek rábírni, hogy a zsúfoltságot csökkentő és a környezetet kímélő módszereket válasszák az autó helyett. A tömegközlekedést, sőt, ha lehet, a biciklit. A londoni forgalom azonban nem kifejezetten biciklibarát. Ezen változtatna egy új kezdeményezés.
Job
Angliát választotta a Nissan
Hétfő, 2009. július 20. 20:36
A Nissan autógyár bejelentette, hogy az észak-angliai Sunderland melletti Wearside gyártelepén akkumulátorokat gyártanak majd elektromos autókhoz. Ez várhatóan 350 új munkahelyet teremt.
1
2
következő oldal
ROVATOK
Downing street
Business
Kultúra
Sport
Travel
Big Ben
Job
Dosszié
Londoni levél
Student's corner
Challenge
Brit-magyar
Brit kisokos
Made in UK
A nap képe
Angol magántanár
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Varázslatos kötőtűk
2010. október 31. 10:33
Beryl Brewis-t hobbija, a kötögetés a konyhaasztal mellől egyenesen a legdivatosabb brit boltok kirakataiba repített, méghozzá mindezt úgy, hogy nemcsak saját magát “mentette meg”, de jó néhány embernek munkát is tudott adni.
Nehéz a magyar munkavállalóknak
2010. május 12. 13:34
Magyarország 5 éve csatlakozott az Európai Unióhoz. Takács László londoni magyar főkonzullal az első öt év tapasztalatairól beszélgettünk.
Pattanj bicajra!
2010. május 12. 13:34
Azokat, akik dolgozni járnak a brit fővárosba, a legkülönbözőbb módszerekkel igyekeznek rábírni, hogy a zsúfoltságot csökkentő és a környezetet kímélő módszereket válasszák az autó helyett. A tömegközlekedést, sőt, ha lehet, a biciklit. A londoni forgalom azonban nem kifejezetten biciklibarát. Ezen változtatna egy új kezdeményezés.
Diploma van, munka nincs
2009. július 7. 01:23
A fiatal diplomások helyzete a gazdasági válság miatt jóval nehezebb, mint korábban volt. Idén minden új munkahelyért ötven jelentkező versenyez, míg tavaly csak harmincan voltak.
Angliát választotta a Nissan
2009. július 20. 20:36
A Nissan autógyár bejelentette, hogy az észak-angliai Sunderland melletti Wearside gyártelepén akkumulátorokat gyártanak majd elektromos autókhoz. Ez várhatóan 350 új munkahelyet teremt.
További cikkeink
Fizessenek a munkanélküliek?
2009. augusztus 16. 22:46
Azok, akik munkát keresnek és telefonon szeretnének érdeklődni a munkalehetőségekről, kénytelenek emelt díjas telefonszámot hívni – derítette ki az egyik angol napilap, amely azzal vádolja a kormányt, hogy a munkanélküliekből anyagi hasznot akar húzni.
Az új csatatér az egészségügy
2009. szeptember 4. 00:57
Egy konzultáns cég a brit egészségügyi minisztérium megrendelésére készített tanulmányában majdnem tíz százalékos létszámleépítést javasol a brit állami egészségügynek a következő öt évre, hogy a költségvetésből hiányzó 20 milliárd fontot elő lehessen teremteni. Tényleg 137 ezer ember elbocsájtása lenne a megoldás?
Szomorú vasárnap
2009. szeptember 6. 02:42
Vonat érkezik a második vágányra. Vagy nem. Mert a vasutasok úgy döntöttek, ma nincs kedvük dolgozni. Ha azt hiszik, ez vicc, tévednek. A privatizált vasutak országában ezt is meg lehet tenni. A London Midland cég dolgozói miatt sok ezren kénytelenek ma lemondani arról, hogy vasúttal bárhová eljussanak London és Liverpool közt.
Vissza
Süteménybe sütött jövő
Karácsonyi kihívás: a puding
Vasárnap, 2010. december 19. 18:21
Az angolok kedvencét, a pudingot megtalálni már a középkori szakácskönyvekben is, amikor még húst kevertek bele és nem édesítették. A 17. században kikerült belőle a hús és ekkor kezdték cukrozni és brandyvel locsolni.
Job
Varázslatos kötőtűk
Óriási siker: Bombaüzletet csinált hobbijából a gyászoló tanárnő
Vasárnap, 2010. október 31. 10:33
A siker titkait boncolgató kézikönyvek egyik első tanácsa többnyire az, hogy az ember gondolkodjon el azon, mi a hobbija, mit szeret igazán, szenvedélyesen csinálni, és aztán a hobbiját fordítsa kereső tevékenységgé. Az állásukból elbocsájtott, vagy munkát találni régóta képtelen embereket ez a tanács általában nem vigasztalja, mert úgy érzik, ilyen happy end csak a mesékben létezik. Pedig éppen ez történt Beryl Brewis-szal, akit hobbija, a kötögetés a konyhaasztal mellől egyenesen a legdivatosabb brit boltok kirakataiba repített, méghozzá mindezt úgy, hogy nemcsak saját magát „mentette meg”, de jó néhány embernek munkát is tudott adni.
Címkék:
Nagy-Britannia
divat
munka
Öt perc alatt a helyszínen
Mentőbicikli
Kedd, 2010. október 12. 13:35
Jobb egy mentőötlet, mint öt mentőegylet – Karinthy Frigyes örökbecsű, szellemes mondását Tom Lynch nem ismerhette ugyan, mégis annak szellemében cselekedett. A volt brit BMX kerékpárbajnok ugyanis új munkahelyén, az egészségügyben is kamatoztatni tudta a két kerék iránti szenvedélyét, méghozzá egy igazi mentőötlettel – úgy, hogy azzal mindenki csak nyer.
Címkék:
Nagy-Britannia
egészségügy
mentobicikli
Made in UK
Forradalmi ötlet: egy fújásra megváltozik az életed
Szombat, 2010. október 2. 09:45
A londoni Imperial College munkatársai ugyanis egy olyan anyagot fejlesztettek ki, amelyet a dezodorhoz hasonlóan egy palackból lehet a testre ráfújni, és amely gyógyászati, ipari és divatcélokra egyaránt alkalmas.
Challenge
Szennyvízgázhajtású autó
Szerda, 2010. augusztus 11. 07:39
Szennyvízgázhajtású autó furikázik Nagy-Britanniában Bristol utcáin, hogy példázza, nemcsak fosszilis energiahordozók révén lehet autózni.
Kultúra
Harry Potter nyomdokain
Csütörtök, 2010. december 23. 20:33
Keressük fel a Harry Potter-filmek forgatásának helyszíneit. Szépséges tájakat, zord kastélyokat, csodálatos katedrálist tekinthetünk meg, és kiderül, hogy került Harry Potter sírja Izraelbe.
Kultúra
Kihalóban a brit pubkultúra?
A gazdasági válság utolérte a brit pubokat is
Kedd, 2011. január 4. 19:54
A több száz éves brit pubkultúrát is utolérte a gazdasági krízis. Százával zárnak be a pubok, de komoly erőfeszítések történnek a megmentésükre.
Londoni levél
Szakácsötlet: a sztárséf házhoz megy
A sztárújságíró a családjával is megetette a kacsát
Vasárnap, 2010. október 17. 16:52
Mickael Weiss (balról) és az Evening Standard újságírója, Alistair Foster
A neve ellenére francia születésű, de a brit fővárosban élő Mickael Weiss több mint tíz évig egy neves londoni francia étterem főszakácsa volt. Mickaelnek azonban elege lett a sztárséfekre nehezedő nyomásból, a stresszből, a véget nem érő munkanapokból, az örökös rohanásból, a nagy éttermek konyháinak személytelenségéből.
Challenge
Jönnek a silver surferek!
Vasárnap, 2010. szeptember 19. 07:10
Legalább kilenc millió olyan felnőtt él Nagy-Britanniában, aki még sohasem használta az internetet. Bár a számítógépek és az internet használata egyre szélesebb körben terjed, tavaly például egy millió “silver surfer” (azaz ezüst szörfölő – a brit lapok gyakran nevezik így a nyugdíjas internetezőket) kapcsolódott be a világháló használatába, még mindig sokan maradnak ki az internet előnyeiből.
Kultúra
Milliárdos magánadomány a British Museumnak
Csütörtök, 2010. szeptember 16. 09:59
Rendkívül gáláns adományt kapott az egyik leghíresebb brit művészeti intézmény, a British Museum. Lord Sainsbury (a nevét viselő brit élelmiszer-áruház lánc volt elnöke, jelenleg a Lordok Háza konzervatív tagja) 25 millió fontot adományozott a múzeumnak, melyet az intézmény jelentős bővítésére fordítanak majd.
Az irónia nem jut szerephez
A nemzeti jelképek átvándorolnak az útlevélbe
Hétfő, 2010. szeptember 13. 13:44
Milyen lesz az új brit útlevél? Az utóbbi hónapokban sokakat foglalkoztatott ez a kérdés. Ahogyan egy ország új pénzeinek bevezetése is éles vitákat vált ki, látatlanban borítékolni lehetett, hogy az úti okmányok új kinézetét is sokan kritizálják majd.
Kultúra
Brit felmérés: Az SMS tönkreteszi a nyelvet
Vasárnap, 2010. augusztus 8. 05:26
Egymillió londoni nem tud olvasni, és lényegében írni sem. Ez a sokkoló tény derül ki abból a tanulmányból, amely a londoni főpolgármester megbízásából készült és amelyet a napokban hoztak nyilvánosságra.
Impresszum
Szerzői jogok
Médiaajánlat
Írjon nekünk!
RSS
© 2011 - www.angolosan.hu - minden jog fenntartva