2012. május 19. szombat - Ivó, Milán. Holnapi névnap: Bernát, Felícia
Hétfő, 2009. június 22. 14:14
Király Helga írása

Bemutatkozunk

  • Tetszik:
Ahány ház, annyi szokás.

Van, ahol tejjel isszák a teát, van, ahol citrommal. Sőt, olyan is van, ahol inkább kávét isznak, nem teát.
Van, ahol véresen, hogy ne mondjam, angolosan eszik a bifszteket, van, ahol egyáltalán nem esznek húst.
Van, ahol sorban állnak a buszmegállóban, a postán, a taxinál, sőt, a koncertterem pénztáránál is, van, ahol az aki bírja, marja a módi.

Sok szín, szokás és szertartás elfér a nap alatt, sokan, sokfélék vagyunk. Így kerek a világ. Feltéve persze, ha hajlandók vagyunk elhinni és elfogadni, hogy másnak épp annyi joga van a saját ízlését és szokásait követni, mint nekünk a magunkét.

És ehhez persze az sem árt, ha megismerjük, hogy másutt hogy csinálják, más vidékeken mi a szokás.

A www.angolosan.hu éppen erre törekszik: abból szeretne ízelítőt adni, hogyan csinálják az angolok (tágabban a britek), hogyan élnek, dolgoznak, szeretnek és szórakoznak a szigetországban. Hova utaznak, mit esznek, mit olvasnak? Min vitatkoznak, miként oldják meg konfliktusaikat?

Ha velünk tartanak, megtudhatják majd, mi az a Proms és a Fringe, mit esznek a wimbledoni teniszversenyek szünetében, miért hord mindenki pipacsot a zakóján novemberben és mi az a negyedik talapzat – és persze azt is, ami csak ezután kerül majd az újságok címoldalára.

Munkavállalás, nyelvtanulás, gardenparty, olimpia – itt minderről olvashatnak majd.

Welcome to www.angolosan.hu!
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink