2012. május 19. szombat - Ivó, Milán.
Holnapi névnap: Bernát, Felícia
Sport
1 év
Szerda, 2011. május 18. 20:47
2012. május 19-én elindul az első fáklyavivő, kezében az olimpiai lánggal, hogy 8 000 egymást váltó futó segítségével és 70 nap elteltével beérjen a láng a londoni olimpiai stadionba, a megnyitó ünnepségre. A staféta pontos útvonalát most tervezik, de már lehet jelentkezni fáklyavivőnek.
Sport
London 2012
Csütörtök, 2011. március 3. 10:48
A logo
London az egyetlen város a világon, amelyik 2012-ben harmadik alkalommal rendezhet olimpiát. Gőzerővel folyik a felkészülés, épülnek a létesítmények, megjelent a hivatalos műsorfüzet is és hamarosan kezdik árusítani a jegyeket.
Sport
Vitorlással a rekordok könyvébe
Péntek, 2009. augusztus 28. 03:35
A 17 éves Mike Perham nem csak olvas a kalandokról, de át is éli azokat. A brit tinédzser a legfiatalabb vitorlázó, aki egyedül körbehajózta a Földet. 158 napot töltött a tengeren.
Sport
London 2012
Szombat, 2009. július 11. 21:00
Éppen négy éve, hogy bejelentették: London nyerte el a 2012-es Olimpiai Játékok rendezésének jogát. A szervezők most áttekintették az előkészületeket, és megállapították, a brit főváros ütemesen készül és időarányosan jól állnak a munkálatok.
Sport
Akcióban a feketézők
Szombat, 2009. július 4. 13:25
Nem teljesült a britek nagy álma: immár biztos, hogy nem lesz hazai győztese az idei wimbledoni teniszbajnokságnak. Ám a vasárnapi döntő iránt továbbra is óriási az érdeklődés.
Sport
Vasárnap döntő
Péntek, 2009. július 3. 01:01
Az, hogy a brit teniszező, Andy Murray bejutott a wimbledoni döntőbe, rögtön azt eredményezte, hogy a feketepiacon az egekbe szöktek a jegyárak. A férfi egyes döntőjére eredetileg nagyjából száz fontba kerülő belépők egyes internetes honlapokon több ezer fontért cserélnek gazdát.
1
2
következő oldal
ROVATOK
Downing street
Business
Kultúra
Sport
Travel
Dosszié
Londoni levél
Brit-magyar
Brit kisokos
Made in UK
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
London 2012
2012. január 17. 15:16
Éppen négy éve, hogy bejelentették: London nyerte el a 2012-es Olimpiai Játékok rendezésének jogát. A szervezők most áttekintették az előkészületeket, és megállapították, a brit főváros ütemesen készül és időarányosan jól állnak a munkálatok.
London 2012
2012. január 17. 15:16
London az egyetlen város a világon, amelyik 2012-ben harmadik alkalommal rendezhet olimpiát.
Vitorlással a rekordok könyvébe
2012. január 17. 15:16
A 17 éves Mike Perham nem csak olvas a kalandokról, de át is éli azokat. A brit tinédzser a legfiatalabb vitorlázó, aki egyedül körbehajózta a Földet. 158 napot töltött a tengeren.
1 év
2012. január 17. 15:16
A békét, egységet és barátságot jelképező olimpiai láng egy év múlva indul nagy-britanniai körútjára. Már lehet jelentkezni fáklyavivőnek.
Itt a Murray-effektus
2012. január 17. 15:16
Jó ideje nem látott érdeklődés övezi a tegnap kezdődött wimbledoni tenisztorna meccseit, mert Andy Murray személyében – évtizedek óta először – ismét van a bajnoki címre esélyes brit versenyző a mezőnyben.
További cikkeink
Négy órás meccsen győzött
2012. január 17. 15:16
Óriási örömet szerzett híveinek és több rekordot is megdöntött az este a brit tenisz nagy reménysége és bajnoki esélyese, Andy Murray.
Vasárnap döntő
2012. január 17. 15:16
Az, hogy a brit teniszező, Andy Murray bejutott a wimbledoni döntőbe, rögtön azt eredményezte, hogy a feketepiacon az egekbe szöktek a jegyárak. A férfi egyes döntőjére eredetileg nagyjából száz fontba kerülő belépők egyes internetes honlapokon több ezer fontért cserélnek gazdát.
Akcióban a feketézők
2012. január 17. 15:16
Nem teljesült a britek nagy álma: immár biztos, hogy nem lesz hazai győztese az idei wimbledoni teniszbajnokságnak. Ám a vasárnapi döntő iránt továbbra is óriási az érdeklődés.
Vissza
The Independent
Magyarország, a földönkívüli horror
Szombat, 2012. január 14. 11:42
"Magyarország kihátrál a demokráciából" főcímmel vezető cikk jelent meg a The Independent liberális brit lapban, melyben a szerző szerint Orbán Viktor földönkívüli horrort keltett ki Európa szívében. Ennek a cikknek a fordítását közöljük teljes terjedelmében.
Címkék:
Nagy-Britannia
The Independent
földönkívüli
Dosszié
Magyarország veszélyt jelent Európa számára
Hétfő, 2011. október 10. 17:32
Az Eurasia Group elnöke, Ian Bremmer a tekintélyes brit lap, a Financial Times véleményrovatában ma éles hangú írást jelentetett meg Magyarországról, amely valóban letért a görög útról, értsd: az ókori görög demokrácia útjáról.
Címkék:
Nagy-Britannia
Financial Times
Magyarország
Kultúra
Egy fázós arisztokrata kabátkája
Vasárnap, 2012. február 5. 16:30
Thomas Burdenell alias Lord Cardigan (1797-1868)
Most, amikor a hőmérő higanyszála Londonban is alig kúszik 0 fok fölé, Magyarországon pedig csikorgó hideg van és mindent vastag hólepel borít, előkerülnek a meleg sálak, kesztyűk, pulóverek és... és... egy elől gombolós ruhadarab, a kardigán. Hitték volna, hogy ezt a kötött felső kabátkát egy didergő angol arisztokratának köszönhetjük? Bizony! Lord Cardigannak.
Címkék:
Nagy-Britannia
Lord Cardigan
balaklavai ütközet
Kultúra
Charles Dickens bicentenárium
Kedd, 2012. február 7. 09:47
1812. február 7-én született az angol irodalom egyik legnagyobb alakja Charles John Huffam Dickens. A brit Királyi Pénzverde különleges tipográfiájú, 2 fontos pénzérmével emlékezik meg az író születésének 200. évfordulójáról.
Címkék:
Nagy-Britannia
Charles Dickens
bicentenárium
Londoni levél
Angol művészek nyílt levele Dörner kinevezése ellen az Új Színház élére
Péntek, 2012. január 27. 18:12
Világhírű brit színészek, drámaírók, rendezők, művészeti vezetők nyílt tiltakozó levele Dörner György kinevezése ellen az Új Színház élére. Felszólítják saját kormányukat, hogy gyakoroljon nyomást a magyar kormányra és a budapesti főpolgármesterre a szégyenteljes döntésük megváltoztatására
Címkék:
Nagy-Britannia
The Guardian
tiltakozás
Kultúra
Lord Sandwich
Csütörtök, 2011. augusztus 25. 17:32
Naponta készítünk szendvicset, mégsem tudjuk, honnan ered, ki is volt ő, a névadó: Lord Sandwich. Erről az ellentmondásos, egyesek szerint korrupt és inkompetens, mégis nagy befolyású politikusról és zenebarátról olvashatnak ebben a cikkben.
Kultúra
The Tube
Kultúra a föld alatt
Szombat, 2011. június 4. 11:35
Vajon tudják-e, honnan ered a Piccadilly Circus neve? Mi fűződik a Bethnal Green nevű állomáshoz? Mitől híres a Charing Cross? És hol lakott Sherlock Holmes? Szálljunk fel a The Tube-ra, és minden kiderül! Kulturális és történelmi utazás a londoni metróval.
Címkék:
Nagy-Britannia
metró
The Tube
Brit kisokos
Hasznos telefonszámok
Péntek, 2012. május 4. 15:42
Nagy-Britanniában az egységes
segélyhívó
telefonszám:
999.
A telefonkezelő kapcsolja a hívót a
rendőrséghez, a tűzoltókhoz vagy a mentőkhöz.
Címkék:
Nagy-Britannia
Impresszum
Szerzői jogok
Médiaajánlat
Írjon nekünk!
RSS
© 2012 - www.angolosan.hu - minden jog fenntartva